A kínai gasztronómia

2010 január 16. | Szerző: Sinci |

                     (kép: Pekingi kaja utca és térszinház)

A szokatlan formák, színek, ízek és némi kézügyességet kívánó evőeszközeik miatt sokan idegenkedve, inkább biztos távolságból szemlélik. Vannak azonban – szerencsére egyre többen – akik eléggé nyitottak, vagy kellő kísérletező kedvvel megáldottak ahhoz, hogy közelebbről is meg ismerkedjenek ezen kultúrák konyháival.

(kép: Egyik Tianjin-i áruházban)

A quaizi (kínaiul evőpálcika) nem egyszerűen használati tárgy: valóságos szimbólummá vált, sokak szerint a kínai életmód és filozófia kialakulásához is hozzájárult. Az írásos emlékek szerint már közel 4000 évvel ezelőtt, a Shang dinasztia idején is ismerték. Zhou császár elefántcsontból készült evőpálcikáiról pedig – amelyekkel kivívta környezete csodálatát -, írásos emlékek is maradtak fenn.

(kép: régi evő-ivó csésze-Xian muzeumból)

(kép:Xian muzeumból)

A feljegyzések szerint Kínában már i. e. 1200-ban általánosan elterjedt volt a fából készült evőpálcikák használata az étkezéshez. Holott akkoriban Kínában is a hús számított a legfőbb tápláléknak, amely elfogyasztásához inkább kés és hatalmas villaszerű szerszámok illettek.

Azonban az ókori Kínában ugrásszerűen megnőtt a népesség és egyre kevesebbnek bizonyult a táplálék. Ilyen körülmények között a húsról át kellett térni más táplálékra. A köles és a rizs vált a fő élelmiszerré, s a húst bizony lényegesen kisebb adagokban mérték.

 

(kép:Tipikus kínai gugulós evés,pipázás)

A szomszédos szigetországban, Japánban – a szűkös élelmiszerkészletek és a gyakori éhínségek miatt – pedig egyenesen tiltották a húsfogyasztást. A kisebb húsdarabokhoz már nem volt szükség a hatalmas villákra: ekkor terjedt el az evőpálcika. Így az emberek a kevéske táplálékot kis adagokban és sokáig ették, alaposan megrághatták, ezzel járulva hozzá a jóllakottság érzéséhez. Az evőeszközök változása persze nem egyik napról a másikra zajlott le: a villa és az evőpálcika évszázadokon keresztül egymás mellett állt a japánok és kínaiak asztalán, míg végül az utóbbi kiszorította a villát.

(Kép:Speciális sárgaréz főzőedény-Ho-kou)
A speciális kínai ételkészítési mód, amikor a serpenyőben rázogatva sütik az ételt, szintén kedvezhetett a pálcikák elterjedésének, hiszen a gyors sütéshez mindent kicsire kell vágni, a kicsiny darabok megragadásához pedig ideális eszköz az evőpálcika.

(kép:Pekingben egy tea boltban)
Egyes szakértők szerint igazi japán ételről csak akkor beszélhetünk teljes bizonyossággal, ha azt csészéből meg lehet inni, vagy pálcikával el lehet fogyasztani. A kanál Japánban nem tekinthető hagyományos használati eszköznek, levesekhez kis, kínai stílusú kerámiakanalat szoktak használni, így gyakorlatilag az evőpálcika mint – a kézen kívüli – egyetlen evőeszköz határozza meg a segítségével elfogyasztható ételeket.

A kínai, japán, koreai evőpálcikák formájukban és méretükben is jól elkülöníthetők egymástól; a japán hasi (pálcika) a négyszögletű kínai qauzitól eltérően sima kör keresztmetszetű, és annál általában rövidebb, a koreai mágdá(pálcika) vékony, rövid kör keresztmetszetű föként fémből készül. Manapság az evőpálcikák alapanyagául a bambusz mellett egyéb fát, ezüstöt, elefántcsontot vagy akár műanyagot is használnak.

(Kép:Ebédelek a   CCTV-i fellépésem szünetében)

A pálcikával evésnek szigorú szabályai vannak. Evőpálcikát nem szabad kölcsönadni, és az étkezés befejeztével illetlenség a tányérba vagy a csészére helyezni. Az étkezés végeztével az evőpálcikát ugyanúgy visszateszik a tartójára, ahogy terítéskor feküdt vagy manapság visszadugják az éttermi papírzacskójába helytelenül.

 

(kép: Egy Landzso-i étteremben)

(kép:Előttünk készül a Landzso-i tészta)

Nagy udvariatlanság továbbá az ételbe, főleg rizs halomba szúrni a pálcát (ez ugyanis a temetés jelképe), pálcikáról pálcikára adni a falatot, feltűzni az ételt a pálcikára,

(kép: Gansuban a rokonoknál-pálcikával készül a karamellás banán-figyeljék meg az asztalon rengeteg ételt)

illetve marokra fogni, mutogatni vele valakire, vagy játszani, a levegőbe rajzolgatni, hadonászni azzal, ne adj isten az ételt kevergetni, vagy az edényeket mozgatni vele.

(kép:Családi összejövetelen)

Illetlenségük mellet, ezen udvariatlanságok többsége még rossz előjelnek is számít. Újév alkalmával például tabunak számít az evőpálcikát zsu néven emlegetni, mert az, egy másik írásjeggyel írva megállni jelentéssel is bír, ami bizony rossz előjel lenne a jövőre nézve.

(kép:Vicces kép-“Felszállási engedélyre várva”?)